KALAND AZ ANDOKBAN, MAJD ÚJRA A BŰNÖS VÁROS, MEG EGY KICSIT MÉG MÁS IS…(ARGENTINA II.)

Hát, ez teljesen szürreális….! Valószínűtlen, megszokhatatlan. És olyan szép, hogy szinte már fáj. Na, ez az Andok vidéke.

Fogtam magam, elrepültem oda Buenos Airesből. Egy másfajta színt szerettem volna keverni a nagyvárosi, tangós életbe. De hogy mindjárt 14 féle színe legyen a hegyeknek…! Ekkora kavalkádról nem volt szó!

20181129_122115

20181128_175910

Argentina akkora ország, főleg vertikálisan, hogy csak a fele hosszúsága 2,5 órányi repülő-időt vesz igénybe, történetesen Buenos Airesből Saltába, az Andok lábához. És akkor még mindig nem vagy teljesen helyben. Buszozhatsz is,de az huszonegy óra, ki a fene bírja azt ki? Az utazás ára pedig ugyanannyi, úgyhogy…
Még itthon, előtte megcsíptem egy viszonylag olcsó repjegyet, és pár hét tangózgatós, lötyögős buenos airesi létezés után, mondom, gépre pattantam.

20181129_122329

Federicoval a tizennégy-színű hegyek előtt

Nem először jártam az argentin Andokban. Tizenegy éve volt ott egy fantasztikus
utam, egy helyi vezetővel, Federico Norte-val, áldja meg az isten. Akkor egy hétig bolyongtunk mindenfelé, a bolíviai határ alatt, a négy kerék meghajtású dzsipjével, ő, én és egy német pár. Vadidegenek voltunk egymásnak, a netről foglalta le  ki-ki ezt a kirándulást,tiszta véletlen találkozás, de olyasmit kaptunk, amire egyikünk se számított. Nem csak szépséget, hanem barátságot,óriási, előre kiszámíthatatlan emberi történeteket és kalandokat, másztunk vulkánokat, feldöcögtünk elhagyott bányász-ösvényeken, ellátogattunk, emlékszem egy faluba, ahol már csak három család élt, makacsul kitartva a mostoha körülmények között, ettünk fincsi láma-steak-et egy háznál, rágtuk a koka leveleket az ötezer méteres magasságban és nagyon jól szórakoztunk. Ez a hajdani mesés kirándulás járt a fejemben, amikor most, valamikor koraősszel, sok-sok év múltával, megkérdeztem mail-ben Federicot: – nincs most decemberben egy hasonló jellegű utad, mondjuk,ezúttal egy másik irányba?
– Hát, ilyen nyitott túrám az nem lesz, de tudod, mit? Elviszlek én téged egyedül is. Így is történt. És mintha el se múlt volna több, mint egy évtized. Fede ugyan kicsit megőszült, én is töppedtem, de ugyanúgy röhögtünk, kalandoztunk a valószínűtlen tájban, ugyanúgy dumáltunk, fotózkodtunk naphosszat, hallgattuk a kocsiban a zenéket, mint régen…20181128_175349Csináltunk egy nagy kört. Salta városából kiindulva, az “Ördög torká”-ban kezdtük.Völgyek, szakadékok, folyómedrek.Láma- és vikunya-csordák az ember nem-lakta tájban. Nagy-nagy ritkán egy-egy település, nagy ritkán egy-egy másik autó. Elhagyott bányák, fekete vulkánok. Havas csúcsok, döbbenetes sómező ( Salinas Grandes) és körben ahány ásvány az ős-régen felgyűrődött magaslatok földjében, annyi szín. Ásvány pedig sokféle van. Harmincmillió évben mászkáltunk.

 

20181128_162121

Sómezőn…

20181128_172128

20181128_150250

Aprócska városkákban ebédeltünk általában, még apróbb falvakban szálltunk meg. Tilcara-ban , például, ahol az öt-hatszáz évvel ezelőtti indián erődben is jártunk,( kaktusz erdő veszi körül)
20181129_100830
20181129_095602

de engem talán még jobban érdekelt a falu mindennapi élete:az utcák, a piac, ahol a láma-gyapjúból szőtt cuccokat árulják indián-inka arcok, ők is készítik-festik őket, ilyesmit keresve se látsz a teljesen európai Buenos Airesban.
20181129_134051

A hajdan volt inka ösvényen kapaszkodtunk, azon az úthálózaton, amelyet egy rég megsemmisült, aranyra épült birodalom urai, a perui birodalmi főváros, Cusco parancsára építettek ki, kereskedelmi hálózatként, erődként, logisztikai központként, kommunikációs kapcsolat-rendszer céljából,s aminél nem volt modernebb dolog az akkori világban. Hatezer méter magas hegyek alatt húztunk el, amelyeknek a csúcsán ölték meg, mégpedig brutálisan, a legelőkelőbb családok legszebb gyerekeit, mert az inkák tudták, hogy a Földanya elfogadja ezt az áldozatot és cserében kegyes lesz a népéhez: ad jó termést, esőt, a közösségnek boldogulást. Ezek a jégben, sokszáz éves fagyban konzerválódott kis gyerektestek, eredeti ruházatukban, tökéletes, érintetlen állapotban láthatóak ma Peru és Argentina egyes múzeumaiban, például Saltában is. Én is láttam őket.

20181129_101052

Aztán rákanyarodunk egy útra, ami már tényleg úgy tűnik, a semmibe visz, de nem, a végén ott van Iruya, ez a nagyon elzárt, kis drámai fekvésű falu, december közepétől áprilisig elönti az utat az esővíz, a sár, ilyenkor megközelíthetetlen,mi még eljutottunk oda, de itt beszéljenek inkább a képek…

20181130_094634

IMG-20181129-WA0002

Iruya látképe az érkezéskor…

Humahuaca, Pumamarca, csupa inka név, időben elsüllyedt kisvárosok….
Valami igazit és ősit kapsz ezen a tájon.Emberekből, környezetből. Három évvel ezelőtt, Peruban éreztem magam hasonlóan.

20181130_142914

20181129_134325

Az álomba dermedt, inka eredetű kisváros…

20181130_131608Aztán letelt az időm,visszareppentem Buenos Airesbe, ahol még tíz remek nap várt rám. Persze, ezt akkor még nem tudtam. Julia azt mondta: menj el Marcelo és Valeria milongájára, ha egyszer is sikerül táncolnod Marceloval, belé fogsz esni, feleségül akarsz hozzá menni és nyolc gyereket szülni neki. Mert hogy úgy táncol, mint az angyalok. Mondom Juliának,( aki a kinti tangós élet egyik nagyon közismert szervezője, egy nagymama korú, aranyos teremtés), mondom neki, ez a szerelembe esés és szülés-sorozat éppen nem szerepel a közvetlen projektjeim között, de Marcelora most már kíváncsi vagyok. Keddi nap volt, elmentem. Itt ismerkedtem meg ezzel a tangó-tanár párossal, ami aztán csavart egy kicsit az ottani életemen, mert attól kezdve hozzájuk jártam órákra. Nagyon klassz, nagyon alapos, nagyon eredeti szemléletű tanárok és nem utolsó sorban, klassz emberek ők. A magánéletben is összetartozó pár, de nem élnek együtt. Marcelo “civilben” ügyvéd, kerékpáron közlekedik mindenhová, 55 éves de kb. harmincnyolcnak néz ki, a milongái bevételét jótékony célra, előre kiválasztott alapítványoknak, rászorulóknak adja oda. Azt vallja, és ezt nekem is sokszor elmondta, letáncolta, megmutatta, hogy a nők autonóm lények a tangóban, és ő mindig boldog attól, ha egy igazi, önálló nő a partnere. – Ez a te tangód, mondta nekem nem egyszer, a te saját táncod, amit megosztasz velem. A többit meg bízd rám. Minden egyes gyakorlat-sor után elmondta, hogy belülről hogyan érezte magát velem ( ezt a fontos visszajelzést nyilván nem kapod meg, legalább is élesben nem, senkitől, akivel táncolsz a milongákon) Valeria pedig kommentálta azzal, amit kívűlről látott belőlünk. Nagyon jóba lettünk, hálás vagyok értük a sorsnak meg Julianak, a nagy házasság-összehozónak. Azért holtig se fogok igazán megtanulni rendesen tangózni, az tuti.

Tango and Yoga

Valeria és Marcelo egymással táncolnak. Szép pár…

Még történt valami…Csak egy apróság. Egy reklámújságban fedeztem fel. Hogy minden vasárnap délelőtt vásár van Buenos Airesben, úgy hívják Feria de Mataderos. A jó francban található, a városon bőven belül is egy 1 órás buszozás árán lehet kijutni oda. Megérte. Egy nagy, parkos terület, ahol bolhapiac működik. Imádom a bolhapiacokat.Meg sok kajásbódé. A lehető legegyszerűbb emberek látogatják, leülnek a fűre, a családjukkal, esznek sok frissensültet. Te csak nézelődsz, vagy eszel magad is. Ragyog a nap. Körben használt cuccok, nippek, azonosíthatatlan eredetű tárgyak a földre terítve, a fabódékba kirakva. A használt tárgy mindig életeket és történeteket hordoz – mindig is ezt gondoltam. Hangulatokat, feltétlenül. De nem csak ez van. A park körüli utcák és terek ebben a negyedben, vasárnap délelőtt le vannak zárva a forgalom elől. Mi a fene? Miért? Aztán megtudom:

Dél felé kezdenek gyülekezni a környék lakói és rögtön táncolni is kezdenek. Nem, nem tangót, errefelé senki se tud tangózni. Hanem argentin néptáncot. Sokféle van, a legkedveltebb mégis a chacarera és a zamba nevű.( nem keverendő a sambával!)Ott az utca közepén,a házak között, ropja a háziasszony, a boltos, az üzletember, ropja nagyon fiatal és nagyon öreg, teljesen vegyesen.Iskolás fiúcskák és dédnagymamák. Orvosok és tisztviselők meg melósok. Csupa-csupa civil. Kecses, sikkes tánc ez, rém ártatlan. Gyerekes, mondhatnánk. Külföldi turista egy szál se. Egymás között vannak ezek az argentinok.Nők-férfiak egymással szemben állnak, egy sorfal nőkből, egy férfiakból. Előtte még felhangzik a téren az argentin himnusz. Meg egy kis beszéd is az argentin identitásról, életérzésről. Egy férfi mondja, bele a mikrofonba, hagyományos gaucho-ruhában ( a pampák lovasának öltözete, olyasmi ez, mint nálunk a csikós).

20181125_120849

És aztán hajrá, felcsendül a nagyon fülbe mászó muzsika. A zambához elengedhetetlen egy keszkenő, azt mindenki hozott magával otthonról. És elindulnak egymás felé. Nyújtott léptekkel,időnként sasszézgatva, rém kecsesen, mondom, ütemben.

20181125_113206Mikor majdnem találkoznak a szemben lévő párok, akkor incselkedni kezdenek vagy a keszkenővel, vagy a széttárt karjaikkal, attól függ, éppen melyik néptáncot járják. Mintegy távolságból provokálva a másikat. De meg se érintik egymást, csak pördülnek párat egymás körül majd elhúznak aranyosan egymás előtt, sicc, át a másik oldalra. Ott, nyitott tenyerekkel, ütemre tapsolnak egy sort. Majd újra vissza, és középre érve, egy kicsit még tovább évődnek-forgolódnak.Mindenki de mindenki, hiba nélkül ismeri a koreográfiát!  Pasik illegetik magukat a nők előtt.

Toppantgatnak, mint egy vesztésre álló macsó, nagyokat. Minden táncoló mosolyog. Mindenki, mert ez egy nagyon vidám tánc, pedig ha úgy nézzük, az elérhetetlen szerelemről szól. Nem tűnik túl bonyolultnak, sőt. Az egész negyed egyetlen házibuli, oldalt tíz kilós húsdarabok sülnek a faszénen. Az is az argentin életérzés része. Eszméletlen az illatuk.
20181125_120607

20181125_121640

Szeretem Argentinát. Az elmúlt tizenegy évben, amióta oda járogatok, rengeteget változott, hogy pontos legyek, romlott az ország állapota. Egyfolytában a csőd szélén áll, elképesztő infláció. Elképzelhető, hogy ez milyen közhangulatot teremt. Jó dolgok is történtek azért. Tíz éve senkinek, de tényleg senkinek nem volt otthon számítógépe vagy mobilja a zsebében. Mára már egy rendesen digitalizálódott ország lett, elég villámgyorsan. De én legjobban ezeket a latin, sokszor link, bohém, élni és túlélni tudó embereket szerettem meg. S ez nem fog változni soha, akár lesz egy nyolcadik utam oda, akár nem.

KALAND AZ ANDOKBAN, MAJD ÚJRA A BŰNÖS VÁROS, MEG EGY KICSIT MÉG MÁS IS…(ARGENTINA II.)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. kedves anna;
    evzarokent nagy orommel vettem ujabb irasod. still szeruen 1 uveg ‘malbec’ -kaiken/mendoza- mellett olvasom (egezsgedre)…
    szokas szerint nagyon jo iras, koszonet a jo kepekert. 🙂
    …’jo a hajad, s napszemuveged is’
    udv. laszlo -toronto

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s