COLOMBIA II.RÉSZ: DÜHROHAMTÓL A MEGBÉKÉLÉSIG

Hát, ezt nem hiszem el! Itt rohangálok egy vadidegen, tök érdektelen városban, Pereiraban, éjszaka van, hátamon-hasamom a hátizsákjaim, meg vagyok sértve. Mögöttem, direktben egy tizenöt órás repülőút, durva időeltolódással ( hét óra!), ezek a legelső óráim Colombiában. Hulla vagyok. Akár már a hostelemben is pihenhetnék! (a legelső éjszakám mindig az egyetlen, amit fixen lefoglalok) De nem, én feldúltan, dühöngve róvom ezt a nem szimpatikus várost, cipekedek itt éjszaka. Éppen a kiszemelt hostelemre vagyok pipa. A legfoglalt szoba helyett egy ócska, ablaktalan, dohos cellát akartak erőszakosan rám sózni, benne emeletes priccs. Hát, azt még egyetlen éjszakára sem! Inkább keresek valamit a buszpályaudvar közelében. De az még messze van innen… Micsoda meredek, nyögős utcák! Nem vagyok normális.

A helyzetet meg kell magyarázni: már itthon úgy döntöttem, hogy bár Bogotába érkezik a KLM járatom, nem megyek ki a fővárosba. A vidéki Colombia mindig is sokkal jobban érdekelt, ugyanis. Úgyhogy, nagyokosan, még Pestről vettem magamnak egy, a nemzetközi járatomhoz jól csatlakozó belföldi repjegyet ebbe a Pereiraba, és azért ide, mert innen közel van az első úti célom, Salento, az un. kávérégió legfőbb faluja, a hozzá tartozó Cocora-völggyel együtt. Ez a Cocora-völgy egy elképesztő kb. hat órás kör-túra, már a képekből is látszott, hogy szinte szürreálisan szép. Én ide akartam minél hamarabb elkeveredni. Ezt hívják logisztikának, ugye? Meg takarékos,okos idő-kihasználásnak. Vállon is veregettem magam, hogy ilyen rögtön-hamar megcsinálom magamnak a jót, de hát közbe jött a dohos, ablaktalan cella, meg a dühödt kirohanásom.

Mindegy, buszra csak másnap kora reggel szálltam , és egy óra múlva Salentoban voltam. Ez a kávé régió, vagy kávé-tengely (esetleg kávé háromszög), nagyon-nagyon fontos hely Colombiában. Errefelé terem ugyanis a világhíres colombiai kávé java része. Ami engem nem annyira izgat fel, hogy őszinte legyek, engem az a bizonyos túra-út vonz inkább. Neki is vágok mindjárt, teljes két éjszakás kialvatlansággal, durr bele a közepibe. Hajlamos vagyok arra, hogy túlbecsüljem a saját energiámat. A negyedik óra után ki vagyok ütve, le kell ülnöm egy kőre. Közben zuhog az eső,

20190612_194604 kicsi
bakancsom –lábszáram merő sár, az út meredek és csúszós. De a táj tényleg álomszép.
20190612_194927 kicsi

És aztán meg lehet pihenni, rendesen, a Kolibri-szentélyben, ami egy igazi kolibri tanya, be kell fizetned egy csekély összeget, hogy lásd ezeket a csöpp madárkákat( 1,5 dollárnyit, azt hiszem) és ezért cserébe kapsz a kolibrisektől egy nagy bögre forró, kissé sós ízű kakaót, hozzá sajtot(!!??) kell majszolni, azt is adnak. Ez az első érdemleges napom az országban, ideje hozzászokni a colombiai ízekhez. Majszolás közben elbeszélgetek Elsával. Ő egy fiatal nő, itt dolgozik a Szentélyben, a hegy tetején. – Nem nagyon magányos itt élni? – , kérdezem a nőt. – Megszoktam –, válaszolja mosolyogva. – Ez a munkám. De minden hónapban hat napra hazamegyek. – Hová? –,kérdem. A falumba – mutat a hegy másik oldalára, ott él a lányom meg az unokám. – Micsoda??? Neked unokád van? Hiszen nem lehetsz több harminc évesnél…, vagy tévedek? – Pontosan annyi vagyok. Tizenhét évesen lettem anya, a lányom meg most 12. Teherbe esett…és meg akarta szülni. Még most is egy kicsi lány…, egy gyerek…, muy nina – mondja,- és,tessék, anya ő is.
Valahogy engem szíven üt ez a találkozás.
– És van valaki mellettük, aki segíti őket? – Hát a picike apja. Az is most tizenhat éves, meg az anyám…, meg én, ha hazamegyek.

A nő derűs, láthatólag elfogadja a sorsát.
Elsa látja rajtam, hogy ki vagyok merülve. Kezembe nyom egy nagy bögre kávét. – Idd meg, ez energiát ad majd neked. Közben eláll az eső, búcsúzunk, megyek tovább. Jól esik a kávé íze a számban. Pedig még csak nem is hasonlít a miénkre. Úristen, mikor is indultam Pestről? Hát, az csak tegnap volt, nem is igaz! Jól besűrűsödött az idő. Míg ezen tűnődöm picit, megyek, bandukolok, trappolok a híres viaszpálmák felé, a világ legmagasabb pálmafái, benne a köderdőben,ők a Cocora völgy szenzációi. Beszédes képek következnek….
20190613_181708 kicsi20190613_173327 kicsi
20190612_182342 kicsi20190612_173207 kicsi
20190613_182458 kicsi

Salento egyébként rém aranyos kisváros vagy falu, igazi koloniális település, millió színes házzal.
Derűs hely, de roppant turisztikus. Sejtem, hogy nem ő lesz a kedvencem. Mert azt is tudom, hová fogok tovább állni másnap. Egy másik faluba, igen közel, úgy fél órányira, ahová csak nagyon kevés turista dugja az orrát. Ez az! Ezt kerestem! Itt nincsenek világhírű viaszpálmák. Csak bűbájos, festői utcák, terek házak. És persze akad bőven farm, kávékultusz és van teljesen autentikus, nyugis,igazi vidéki élet, baromi karakteres arcokkal.
20190615_163915 kicsi
20190615_164653kicsi
20190614_222828kicsi
Filandia, szívem csücske! Tényleg, mitől is lesz egy idegen hely, kisváros, akármi, azonnal annyira otthonos, még ha a világ végén van is? Végre megtelepszem. És elkezdem a laza bolyongást. Kattogtatom a gépem.
20190614_154640 kicsi
Kávézom-kakaózom

20190614_213432 kicsi
( jé, ez a kakaó is olyan sós-féle…, de egyre jobban ízlik). Eszem Rosa mama csodás reggelijét a hostelemben, a zöld patioban fogyasztjuk, egzotikus gyümölcsökkel startol, omlettben, frissen facsart gyümölcslében folytatódik, korlátlan házi kávé fogyasztással végződik. Aztán később, huss el, Helena -errefelé méltán híres – vendéglőjébe, ami egy kétszáz éves koloniális házban van, és sajttal töltött yucca-kroketteket falok, kislábosból. Hozzá a gazdasszony bio-háziszószát tálalják, fekete gyümölcsökből. Meg egy spéci fehérmártást. Mennyei!
20190614_015537 kicsi
Aztán le-lehuppanok a millió bárocska egyikében, sört kérek ( nem vagyok egy sör-fan, de itt jól esik) , dumcsizok a helyi öregekkel, micsoda arcok!
20190615_163626kicsi
20190615_170859 kicsi

Megbeszélem velük, hogy este randizunk, hogy kitanítsanak a tejo-ra, erre a helyi, nekem roppant dilisnek tűnő népi játékra, falusi hagyományra. Általában tágas pincehelyiségekben alakítják ki a tejo-pályákat. Valami gyurma- vagy agyagszerű halom van a hosszú helyiség két legvégén, a falnál. Abba egy háromszög belenyomva, annak a közepén valami izé, ami robban jó hangosan, amennyiben kellő szögben eltalálják egy nehéz kővel, annak is a lapos élével..
20190615_020249 kicsi

Az a tét, hogy pukkanjon. De még valami lőpor-szagot is ad. Csakis pasik játsszák. A kő, vagy csiszolt kavicsdarab termetes. Ez van az egyik kezükben, másikban, üzemszerűen, egy üveg sör.
20190615_020215 kicsi
20190615_015911kicsi
Hangosak, vidámak, robbantgatnak, tapsolnak, ha éppen sikerül… Megpróbálom. A sört egész jól tartom a kezemben, a követ kevésbé. Sose talál, nulla tehetség, pasik tanítgatnak, közben megy a kiröhögésem – egy csöppet se bánt.

Este a hostelom ( isteni hely, mondtam már?) élőzenés koncertet szervez a patioban a vendégek számára, természetesen, gratis-alapon. Nagyon nívós zenészekkel, énekesekkel, közben ismerkedünk a lakótársakkal. Másnap reggel benézek a misére. A templom tele van…A templom előtt zenekar, lehet salsázni. Azt éppen nem tudok, de egy kalapos kisöreg eldobja a botját és felkér, úgyhogy riszálom magam egy kicsit…

Majd az egyik délelőtt, eszembe jut Jairo, hoppá, csekkolni kéne, hogy létező személy–e? Róla egy Filandiáról szóló, internetes beszámolóban olvastam, még szintén itthon, egy (talán brit) turista társ írta, hogy ez az ember,Jairo egy aktív pap, akinek farmja, kecskenyája is van ( gondolom, hívő-nyája is, professzionálisan), azonkívül szakács- és festőművész. Valami La Espanola nevezetű tanyán él és gazdálkodik, Filandiától úgy 45 percnyire. Ezt olvastam. És hogy ez a pap, megrendelésre, fejedelmi lakomákat szokott főzni a tanyáján. Tehát rozzant dzsipbe vágom magam ( ezek amolyan cél-járgányok, meghatározott irányokba mennek, ha megtelnek utasokkal, lehet indulni.

20190615_202514 kicsi

Errefelé nincs másfajta közlekedés. Kávé-, és banán ültetvények mellett döcögünk el. Csupa helyi farmer az utas, jól felpakolva.

banán kicsi

Nagy a béke, amilyen mázlisták az itteniek, itt sose jártak gerillák vagy drogbárók. Egy pénteki napra esett, hogy meglátogattam a papot, tüneményes ember, úgy ötvenes lehet, bemutatom magam, érdeklődöm a lakomázás felől, mondja, hogy másnap készül főzni, ha akarok, csatlakozhatok egy csoporthoz. Naná, hogy akarok.

Előbb azonban elmentünk kocsival jócskán bevásárolni a másnapi kajához valót. Így csöppentem be egy közeli kisváros hangulatába. Quimbayanak hívják.

20190614_181516 kicsi

Gigantikus Krisztus oltár, kívűl, a homlokzaton. Ilyet se láttam még

Az úton – meglepő meghittséggel ¬ eldumálgatunk Jairo-val, istenről, életről, kajákról, gazdálkodásról.

20190614_173247

Nem az áhítattól hunyom be a szemem, csak a kép rossz. Jairo meg az uzsonnája viszont rendben vannak

Nagyon büszke arra, hogy egy távoli, európai városból egy tollforgató ember látogatja meg, egész oda van…. Nahát, milyen becsem lett….! Majd cseng a mobilja, felveszi,hát, egy körzeti rendőr hívja, hogy közölje vele: az egyik kecskéje megszökhetett a nyájból, mert itt és itt kóvályog. – De már ő intézkedett is -, mondja neki a rendőr, aki, ugye, ezek szerint, pontosan azonosította a kecskét (én csak egy káposztát tudnék egy másik kecskétől megkülönböztetni), tudta a gazda telefonszámát…., hány fajta dimenziójú életet tudunk mi, emberek élni…, hát nem? Hát nem?

A másnapi lakoma felejthetetlen volt, kilenc pompás fogás, Jairo egy zseni chef. Soha többé nem ettem hasonló színvonalú finomságokat Colombiában.

20190615_213521 kicsi

Ami tengeri herkentyű létezik, az benne van ebben a hallevesben. Korianderrel, ráadásul

20190615_210622 kicsi

ez meg yucca-gyökér

( Egyébként festőművésznek se akármilyen. Biztos papnak is jó, mert jó ember.)

20190614_190306 kicsi

20190614_190227 kicsi
Számos kolibri madár, néhány kecske, egy óriáspapagály, jónéhány páva és lajhár társaságában költöttük el a lakománkat a farmján.

20190614_190439 kicsi

20190615_231106 kicsi
Őket nem ettük meg. Csupa francia volt a vendég, ők aztán tudják, mi a jó, és imádták Jairo kajáját. Az árát még leírni is szégyellem, annyira keveset kért. Na jó, hat dollárt. Összehaverkodtam a franciákkal, és este, mikor visszaértünk Filandiába, már együtt üvöltöztünk a nagy, utcai kivetítő előtt, a többi, csupa sárgatrikós helyi foci-drukkerrel együtt izgultunk Colombiáért, mert zajlott éppen a Dél-Amerika bajnokság….Góóóóól!

Egy pár, talán négy-öt nap alatt, benne éreztem magam az országban. Folyt.köv.

COLOMBIA II.RÉSZ: DÜHROHAMTÓL A MEGBÉKÉLÉSIG” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Édes Anna, imádom olvasni – hallak is közben- a kalandjaidat. Hamahama, jöhet a folytatás. Ölellek Julcsa

    AnnaCsavar ezt írta (időpont: 2019. aug. 22., Csü 17:52):

    > lengyanna posted: “Hát, ezt nem hiszem el! Itt rohangálok egy vadidegen, > tök érdektelen városban, Pereiraban, éjszaka van, hátamon-hasamom a > hátizsákjaim, meg vagyok sértve. Mögöttem, direktben egy tizenöt órás > repülőút, durva időeltolódással ( hét óra!), ezek a legelső órá” >

  2. Ülök az irodában, hátul egy szomorú tető, mohákkal ( jó nagy mohák, úgyhogy ők biztosan vidámak a szomorú tetőn) és Kolumbiában voltam lélekben , Anna.
    Annyira jó volt, köszönöm! Írjon még, kérem!!
    ♥♥

    • Kedves Kata, örülök, hogy elvihettelek Colombiába. Irok is még egy pár epizódot tervezek és csak mondom, éppen most csináltam egy facebook oldalt, ahová – a honlapon kivül – még felteszem az irásokat. Ha érdekel: Annacsavar – kalandozások 70 körül a facebook oldal cime is. Szép estét!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s