MEGTAPOSOTT SZÉPSÉGKIRÁLYNŐK (COLOMBIA VII. RÉSZ)

 

  • ­
  • – Mamite, csinálj nekem egy omlettet, kérlek! De ugyanolyan mennyei legyen mint a tegnapi!

Így rendelem meg a reggelimet mamitól. Mire ő tüzet rak. Rendes, nyílt tüzet, mi mást? Errefelé ritka kincs a palackos gáz vagy hasonlók, villanytűzhelyről pedig még senki se hallott. Villanyról se olyan nagyon régen. Sokaknak, mint pl. maminak külön konyhája sincs. Az udvarán ügyködik. Valami barkácsolt izére farönkökből tűz, azon rácsok, azokon edények,  aztán a serpenyőbe belekerül  mindenféle aprított zöldség, füvek, fűszerek, majd a felvert tojás. Egy grillrácson, szintén a nyílt tűz fölött, pedig sül hozzá az elmaradhatatlan arepa, ez a lisztből-vízből gyúrt kis tenyérnyi lepény.

20190702_152613 kicsi

Körülöttünk embertelen mennyiségű fekete kisgyerek visong, labdázik, játszik a porban. Húsz méterre. odébb pedig türkiszen hullámzik a Karib tenger.

Ez itt Mucura szigete, benne ez az egyetlen falu, vagy micsoda, mert rém pici és teljesen elszigetelt, hogy stílusosan fogalmazzak. Csaknem mindegyik lakó koromfekete errefelé, igazi karibi népek….

20190702_152704 kicsi

 

Én esküszöm a mamite tűzön készült omlettjére. A legfinomabb reggeli a világon. Csak annyi légy ne lenne, aminek, sajna, szintén ízlik a kajám. Hadonászós koreográfiával tudom csak fogyasztani. Egy kis gimnasztika a nap elején.

— Idefigyelj, ki ne hagyd a San Bernardo szigeteket! -, mondta nekem korábban egy beavatott ember.  – A turisták elkerülik, valahogy még nem lett divat, ki is esnek a szokásos útvonalból, de épp ezért érintetlenek, tiszta földi paradicsom!

Hát, ez igaz. A paradicsom. Klasszikus karib látvány: fehér homok, szélfútta pálmák, erdők, türkisz víz. Gyakorlatilag majdnem lakatlan ez a világ.

20190701_221632 kicsi

20190702_005314 kicsi

 

20190702_141049 kicsi

Mucura, Tintipan…Santa Cruz…, meg a többi, szürreálisan szép sziget.  Az utóbbi nem nagyobb, mint mondjuk két focipálya együtt, viszont egészen más, mint a többi, mert  ezen a pici földdarabon, Santa Cruz –on 1500 ember él, eszméletlen zsúfoltságban , főleg  halászok.

20190701_171608 kicsi

Ez, állítólag, a föld legsűrűbben lakott, tenyérnyi területe, intimitás nulla, egymás fenekébe látnak, egymás gyerekeit nevelik fel, mutogatják is a turistáknak, tényleg nem lehet mozdulni. Erős a kontraszt a szomszédos , majdnem  lakatlan sziget-társához képest. Na, mindegy, én Mucurát választottam bázisul, amely, a már említett, nyomorúságos, picike falucskán kívül, tényleg gyakorlatilag tök üres. Hostelem, a Hostal Mucura, a sziget nevét viseli, nagyon civilizált hely, szinte túl-ápolt, kertészek hada tartja karban, privát bungalókkal, meg közös hálótermes bungalókkal, kizárólagos használatú, mesés partszakasszal, valamint, jó magas árakért, kínál étkezést is.

20190701_234455 kicsi

20190702_000301 kicsi

Innen, ezen az úton indulok el naponta a falucskába, a mamihoz, innen indulunk egy éjszaka, teljes sötétben egy motoros csónakkal, abba az öbölbe, ahol a csillámló planktonok éjjel beborítják a vizet és vizet csapkodó végtagjainkat, bőrünket, testünket. Világítunk az éjfeketeségben.. . Már korábban, régen , Kambodzsában megtapasztaltam ezt a természeti tüneményt, de itt is különleges.

20190702_223601 kicsi

Dolce vita, azaz lezser szieszta a kikötő mellett

Mindezzel együtt: én nem szeretek egyedül nyaralni. Bícselni, meg minden. Nem érzem komfortosnak.  Egyedül csavarogni, aktivitásokban részt venni, igen, de ilyen helyen, mint  a San Bernardo szigetek, inkább minimum két darab, összetartozó embernek jó a lét, azt gondolom. Valahogy el-elkap az egyedüllét érzése. Pont itt! Mit csináljunk, így van…Senki se tökéletes…Két nap kompletten elég nekem, még arra is, hogy kishajóval felkeressük a Karib-tengerben, a semmi közepén, egy  elhalt koráll- területecskén álldogáló  híres hostelt, a Casa en la Aqua-t (Ház a Vízen).

20190703_190958 kicsi

Ez a koráll  „sziget”  pontosan akkora, mint maga az épület, szóval egy szigetnyi ház vagy egy háznyi sziget, ahogy vesszük, a vége ugyanaz. Egy francia pasas álmodta és építette meg itt a H2O kellős közepén. Gondolom, aki itt vesz ki szobát vagy ágyat, annak az élete az ágyból- vízbe ugrásról,  este  a közös ivászatról és a közös nemtudommicsodáról szól. Romantikus látvány, az biztos!

Na jó, két nap, mondom, nekem doszt elég, mert még annyi minden vár még rám… Szóval, egy hajóval (a hostel kínálja fel a járgányt, na nem ingyen, persze)fölutazom Cartagenába, üdítő dolog, hogy csak két óra hosszat tart az út, remek. Ez már egy rendes nagyváros, nagyon komoly történelmi negyedekkel. Hát,  itt aztán remek dolog elveszni!

Kultúrált, csontig rendbe hozott és szépen tartott történelmi centrum, varázsos, gyarmati időkből való terek és utcák sorával.

20190703_222231kicsi

20190703_222438 kicsi

Itt is feltűnően nagy a feketék száma, hajdani rabszolgák leszármazottai, tömegesen. Minden utcasarkon rég elporladt, spanyol gyarmati urak integetnek, sőt Sir Francis Drake is, akinek ötszáz évvel ezelőtt  komoly keresnivalója volt ezen a helyen.

20190703_232102 kicsi

Polgári házak, beszélő kopogtatókkal,

 

20190704_000719 kicsi

amelyeknek a formája egyből elmeséli, milyen rangú és foglalkozású ember lakott  bennük, anno. Türkiszel a Karib tenger, fölötte bástya, ahol rafinált és irracionálisan drága koktélokat lehet inni.

20190704_015315 kicsi

 

20190704_003244 kicsi

20190703_223051 kicsi

Mi  kell még? Egyetlen, talán pár órás séta alatt, tutira érzed a város hangulatát.  Látod, hogy a nyugdíjasok szanzsen sakkoznak az Inkvizíció Palotája előtti téren. De hát, miért is izgatnák magukat? Annál feszültebbek viszont azok a venezuelai menekültek, akikből úgy harmincötezer él ebben a városban. Ez bizony sok. Az ember szíve hasad meg: látod őket, nyakukban-vállukon lóg  a hatalmas hűtőtáska és hideg vizet, meg hideg sört szeretnének eladni a turistáknak, hogy egy icipici aprópénzhez jussanak. De senki se vesz olyat. Meg használhatatlan bizsukat is kínálgatnak, dögivel. Egyetlen adásvételt nem láttam lebonyolódni.  Meg szombrérókat.  Azok se kellenek senkinek. Egyetlen este biztosan százan is megközelítenek, ilyen marhaságokat kínálva, baromi rossz érzés visszautasítani őket, mert ők aztán tényleg, de tényleg  menekülni kényszerültek a közelmúltban totálisan összeomlott hazájukból. Helyi kereskedők koldus- alkalmazottai ők, iszonyú kiszolgáltatottak.

20190703_233728 kicsi

Mit mondjak még? Cartagenában, ha tetszik, két lábbal taposhatsz a szépségkirálynőkön.(Nemtelen bosszú, hogy te nem vagy olyan szép) Mert, beleépítve a járdába, pont az Inkvizíció hajdani palotájának a terén, a Plaza de Bolivar-on, ott van mind az összes, (éppen ezen a téren) valaha is megválasztott  Miss Colombia  arcmása. Névvel, dátummal.

20190704_194621 kicsi

Ennyi gyönyörű nő, egyrakáson…szép karcsúak. Jut erről eszembe: anno, öt-hatszáz éve, a cartagenai Szent  Inkvizíció nem engedélyezte, hogy a nők többet nyomjanak, mint hatvan kiló. Csajok, ha úgy vesszük, ez aranykor! Az indok: ha hatvan kiló fölé kerülnek, az azt bizonyítja, hogy súlyosak a bűntől, amit csak súlyadóval tudtak kompenzálni, praktikus módon, kilónként köllött fizetni. Ha meg kevesebbet nyomtak, akkor biztosan repülő boszorkányok!  Ez, ugye, a rosszabbik eset. Ez volt a logika. Téboly!

20190704_000536 kicsi

Szóval, ragyog ez a Cartagena, a legszebb benne talán a naplamente, a bástyáról nézve. virágos erkélyek, nagy-nagy tisztaság.

20190704_005410 kicsi

20190703_234158 kicsi

20190704_180241

20190704_180216

A vasököl nem oda sújt, ahova köll, hanem csak lép

Én mégis a Getsemani negyedre szavazok. Ott is lakom. Kevésbé , sőt egyáltalán nem kiglancolt, annál imádni valóbb. Lepukkant utcák, tele a mi romkocsmáinkhoz hasonló helyekkel.20190704_034425 kicsi

Hömpölyög bennük a tömeg.  A nagyon régimódi Havanna club a harmincas éveket idézi, itt salsázott  önfeledten Bill Clinton nejével Hillary-val, úgy 15 éve, amikor még egy fokkal egyszerűbb volt a világ.

20190704_033113 kicsi

A lakhelyemtől a Trinidad térig, az a kétszáz méter, ki van tapétázva grafittikkel. És itt a falon, az én imádott colombiai íróm, Gabo, azaz Marquez is. Jól megvagyunk.

 

De a legeslegjobb semmit se csinálni a Trinidad téren. Csak ücsörögni, sörözgetni, bámulgatni. Hostelemtől egyetlen ugrásra fekszik ez a hely. A teret hatalmas, a koloniális időkből való templom, a Trinidad uralja, körben megvilágított, több száz éves házak, középen pedig mutatványosok.

20190704_034523 kicsi

 

 

 

Minden áldott este szól itt az élő zene. Zsonglőrök, eszeveszett break-táncosok, még egy Michael Jackson-utánzat is színre lép, persze fehér zokniban, kígyómozgással.

20190704_034250 kicsi

A helyiek meg a hátizsákos turisták, mint jómagam is, a földön, a kövön ülünk.  Kezedben a krigli, másikban valami grillezett, helyi streetfood. Sose érzed, hogy beteltél ezzel a hangulattal. Még, még még!

Na, de azért vagy utazó, hogy tovább állj. És ez így is történt.

 

MEGTAPOSOTT SZÉPSÉGKIRÁLYNŐK (COLOMBIA VII. RÉSZ)” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s