A SIVATAGOK SIVATAGA: LA GUAJIRA (COLOMBIA VIII. RÉSZ)

Elérkeztem, hát, arra a vidékre, amiért tulajdonképpen Colombiát választottam úti célul. Ja, hogy előtte még hetekig csavarogtam mindenfelé az országban? Van ez így.

Sok hónappal az utazásom előtt, láttam Pesten egy filmet. Óriási hatással volt rám. Gyomorba vágó egy alkotás. Az Átkelés madarai  a címe és Colombia legtávolabbi, észak-keleti csücskén játszódik, a La Guajira nevű sivatagban. Költői, drámai, varázsos mozi volt ez. Az a táj, az a vadság, a benne élők archaikus életmódja nagyon megfogott, ahogy, persze, maga a méregerős történet is.

Ezt én a saját szememmel szeretném látni!!!!

Nyilvánvaló, hogy a mozi, az mozi, biztosan nem úgy van a valóságban, azok a tradicionális rítusok , viseletek, ősi életforma, kietlen vidék – gondoltam – biztosan elveszett már, talán a táj képe is megváltozott, lehet, hogy civilizáltabbá vált a környezet, hiszen a film sztorija a nyolcvanas évekre vitt vissza. Azóta meg, ugye, eltelt vagy 30-40 év.

Mindenesetre, miután Mompoxból, ebből az imádott marquez-i kisvárosból, egy céltaxival Santa Martaba érkeztem, már nagyon közel voltam az én La Guajira sivatagomhoz. ( ezt a fajta cél-transzfert úgy hívják, hogy de- puerta- a- puerta, vagyis háztól-házig visz, hat-hét utas fér bele, százszor gyorsabb, mint a busz, mert nem áll meg sehol , felcsíp a szállásodon, és hat órával később kirak a következő szálláshelyed előtt. Nagyon gazdaságos).

Szóval Santa Marta, jó északon van, a Karib-tenger partján, egy koloniális kisváros, kellemes, de semmi különös. A legfőbb jó az benne, hogy egy csomó izgalmas túra, illetve akár több napos kirándulás ideális kiinduló pontja.

Megint sikerült kikapnom egy remek hostelt, a városka szívében. A recepción semmi perc alatt megszervezték nekem, hogy csatlakozhassak egy másnap reggel induló, három napos La Guajira túrához. Speciális kerekekkel rendelkező, hat utazót befogadó dzsippel, ami bírja a homokot, a követ, az úttalan utakat, és sofőr-idegenvezetővel megspékelve. Sokan esküsznek rá, hogy függetlenül, önállóan kell menni a La Guajirába, megvan a módja, hogyan, mely pontokon szállsz át újabb és újabb járgányokra, hogy haladj, valamivel olcsóbb is úgy, de én ezt a kalandot ezúttal nem vállaltam. Kicsit bonyolultnak és bizonytalannak tűnt nekem.

Tehát, kiscsoport: hajnali  négykor egy autó összeszedi a Santa Martaból induló utasokat és úgy három és fél óra alatt már ott is vagyunk Riohacha-ban, ebben a tengerpart-menti városkában, ami a sivatag kapujában fekszik. Úgy is szokták emlegetni: a sivatag fővárosa. Itt váltunk át arra a bizonyos, minden gyűrődést bíró, négy kerék meghajtású dzsipre, előtte még egy jó kis reggeli és huss! Irány a régen dédelgetett álom!

20190708_232912

 

 

Ki vagyunk oktatva, fel vagyunk szerelve: rengeteg liternyi tartalék-víz, sok faktoros napkrém, könnyű túracipő, fürdőruha, valamennyi gyümölcs.Csak a kicsi, napi hátizsákomat viszem magammal, rendes poggyász kizárva, az Santa Martaban, a hostelomban marad, megőrzésre, úgyis vissza fogok térni oda.

A varázs, az mindig az érzékszerveken keresztül hat ránk. Úgy hogy nehéz, ám, szavakban beszélni róla. Dél-Amerika legeslegészakibb pontján vagyunk, utána már  egy másik kontinens, Közép-Amerika következik, egészen közel van a venezuelai határ.

20190707_204723

20190708_165737

20190707_210154

Az elején még van valami-féle út. Aztán az elfogy. Az elején még van 2-3 település-féle. Aztán azok is elfogynak.  Megérkeztünk  a wayuuk földjére. Ez egy néptörzs, és ők a La Guajira tulajdonosai. Ilyen erősen kell fogalmazni, mert ez a vidék is Colombiához tartozik ugyan, de – enyhén szólva – itt az öntörvényűség uralkodik. A saját tradícióik, saját törvényeik, saját szokásaik szerint óhajtanak élni a wayuuk, és utálják, többnyire visszautasítják, az állami beavatkozást illetve támogatást. Pedig, hát, az, sok ponton rájuk férne.

Ivóvíz nemigen van, ami meg van, az nem tiszta. Televízió se. Hogy is lenne, hisz az elszórt házakban, amiket jóindulattal se lehet faluknak nevezni, általában nincs áram.  Iskolába ötletszerűen járnak a gyerekeik. Munkahely rém kevés, ahhoz naponta el kéne utazni Uribiába, ebbe a pici sivatagi városba, esetleg Cabo de La Vela-ba de, hát mivel? Közlekedés sincs.  Egyedül sovány kecskék vannak, amik, elég reménytelenül, próbálnak keresgélni maguknak valami tápláléknak-valót .Törzsfőnökök, faluelnökök, ilyesmik sincsenek, az egyes családfők döntenek a kiterjedtebb családjuk sorsáról.

20190708_165635

20190708_171147

Nomád világ ez. Kicsit olyanok, mint a mi cigányaink, a múlt-múlt században. És micsoda tájban élnek! Vöröses, bizarr formájú sziklák, napsárga homokdűnék, türkiszlő Karib tenger….A férfiak imádnak gyermekeket nemzeni, állítólag egyesek harminc-negyven lurkóval is büszkélkednek. Ezt úgy érik el, hogy némelyiküknek több felesége illetve partnere is van, ez arrafelé elfogadott. A szabadban, függőágyakban alszanak a legszívesebben.

Száll-repül a homok a szélben, hullámzik-habzik a tenger, folyton szaladnak a gyerekek, lebegnek a száradó kelmék a zsinóron, ring a függőágy, minden-minden mozog, csak maga a sivatag áll. Az adja a stabilitást. Egészen valószínűtlen vidék. Őrületes hímzések. Ünnepnapokon  madártánc. Szélfútta , hatalmas vállkendő- félék a nőkön, a kelme két szárnyát oldalt megcsippentve, kiterjesztik  és iszonyatos sebességgel pörögve -haladva, valóban olyanok, mint a hatalmas szárnyú, vad madarak..

20190708_165050

 

Nem is olyan nagyon régen, turista ide a lábát nem tehette be. A wayuuk nem voltak kíváncsiak idegenekre.   Jó pár éve megállapodtak a colombiai állammal, hogy igen, látogathatják őket. Ebből pénzt reméltek, meg hogy lesz kinek eladni azt a sok hímzést.

De a dolog nem ilyen egyszerű. Egy-két órányi utazás után, egészen biztos, hogy kemény kulturális sokkban lesz részed. Mégpedig nem mint megfigyelő, hanem mint résztvevő. Ennek semmi köze a folklórhoz. Haladsz-haladsz a homokbíró járgányoddal, aztán a kanyarban egy zsinór állja el az utad. Két végét egy-egy gyerek feszíti ki az “út” fölött., Dzsip megáll. Sofőr készült: Egy jó nagy zsákból bombonokat, cukorkát, kekszet , lezárt zacskós, tiszta ivóvizeket szed elő, kidobja nekik az ablakon. Zsinór le. A következő hasonló jelenetre száz méternyi autózás után kerül sor Most anya és nagylánya állnak a vámoló zsinór két végén. Víz, csokoládé, süti. Zsinór le.

20190709_175723

20190709_175711

20190709_180042

Zsínór le

Húsz, ötven, kétszáz méterenként újabb blokád. A szóróajándék elfogy. Egyesek pénzt követelnek a tovább haladásunkért cserébe. – Menjetek inkább iskolába, ott van most a helyetek! -, kiált rájuk indulatosan a colombiai sofőrünk.  A gyerekek elfutnak, fejem teszem rá, hogy nem a sivatagi iskolába, a kislányok színes kendőben, strandpapucsos lábuk alatt porzik a homok. Nincstelenség és végtelen szabadság egyszerre. Mi meg folytathatjuk utunkat. Útról beszélünk, pedig az nincs. Csak a Toyotta tud megbirkózni a sivataggal, más négy kerek meghajtású nem.

20190709_180021

Capo de La Vela. Egy picike központ. Megszállunk egy wayuu vendégházban. Mi az, hogy vendégházban? Kapunk egy függőágyat, a szabadban, és van zuhanyzó. Sós víz folyik belőle, de ez is jobb, mint a semmi, ebben a ragadós forróságban. A tulajdonos felszolgálja a vacsorát. Ő is wayuu. Ezen a szakaszon, az egész tengerparti sáv tele van wayuu fogadókkal. Vállalkozók, a turista iparra szakosodtak, ők a gazdagok. Még angolul is tudnak egy kicsit. Sőt, még spanyolul is beszélnek. Különben, a legtöbb wayuunak nincs szüksége a spanyolra, a maga törzsi nyelvét használja.

20190709_132033

A függőágyban alvásnak megvan a maga technikája. Diagonálisan kell feküdni benne, különben kellemetlenül belesüllyedsz.

20190707_172214

20190709_132104

Kicsit morcosan kelek

Délután  elérkezünk Punta Gallinas-ba, a dél-amerikai kontinens legeslegtávolabbi pontjára, a félsziget csücskére, ahonnan nincs tovább.  Itt a homokdűnék már hatalmas dombokat, hegyeket alkotnak.

20190708_214205

Na, erre mondják, hogy áll, mint szamár a hegyen

20190708_232838

20190708_214024

A kalandra vágyók, szörfdeszkákra hasalva vagy ülve, siklanak le a dombtetőről, a deszka egyenesen a tengerben landol, nagyot placcsanva. Kombinált szörfözés. A produkció az alábbi videón látható, igaz, én csak videóztam, egy vállalkozó kedvű utastárs az, aki száguld lefele.

 

Itt láttam a   legszebb naplementét, a legtökéletesebbet, amit csak el lehet képzelni.20190707_234601

Megszívod magad ezzel a szürreális és gyönyörű vidékkel, sárga dűnékkel és tengerrel,  fel-felvillan számodra a benne élők élete és egy kicsit, újra csak másként látod a világot. Mi egyéb értelme lehet annak, hogy az ember csavarogni indul a világ végére?

 

 

 

 

A SIVATAGOK SIVATAGA: LA GUAJIRA (COLOMBIA VIII. RÉSZ)” bejegyzéshez ozzászólás

    • Kedves Lengyel Nagy Anna !
      Ma egész délelőtt a budaörsi napsütötte balkonomon napozgatva nagyon régi rádiófelvételeket hallgattam. A műsor címe: EGY CSEPP EMBERSÉG. Annyira imádtam ezt a műsort anno, hogy minden reggel pontban adáskor odaültem a rádióhoz és kis hangkazettára felvettem a műsorban elhangzó szebbnél szebb és értékes gondolatokat. Évekkel később átjátszottam őket valahogy egy modernebb eszközre és letöltöttem PC-re. Egy alkalommal leégett a számítógépem, minden odaveszett, de adatmentők valamennyit vissza tudtak varázsolni. Köztük volt az EGY CSEPP EMBERSÉG is. Most, ennyi év után visszahallgatva – a mai digitális hangminőséghez szokott fülem – szenvedett az amatőr kazettás magnó hangfelvételi minőségtől. Elhatároztam, hogy valahogy megkeresem a NET-en Önt, kedves Anna és megkérdezem, hogy létezik-e még ez a valamikori csodás műsor eredeti hangminőségben, és ha igen, másolható-e? 76 évesen ugyanis szeretném az unokáimra, barátaimra hagyni úgy, hogy egy-egy ünnepen megajándékoznám őket vele. Fellelkesedve ettől az elhatározástól, keresni kezdtem a NET-en, hátha ráakadok Anna elérhetőségére valahol. Így találtam rá erre a blogra és persze azonnal végigolvastam ezt a január 18-i bejegyzést. Amikor láttam a képeket és olvastam Kún Gabi cikkét az Ön világutazásáról és hatalmas élményeiről, kalandjairól, egy kicsit elbizonytalanodtam. Vajon a Szerkesztőnek is akkora élmény volt az EGY CSEPP EMBERSÉG c. műsor, mint nekem? Vagy neki csak egy volt a sok egyéb remek műsora között? Tudom, hogy a sorozat befejezése után megjelent könyvben is egy válogatás, de az nem tudja visszaadni a műsorban szereplők hangját, ahogy kifejtik a választott gondolatot, és a műsor elő és utó-zenéjét sem, amit szintén bravúrosan oldott meg a zenei szerkesztő.
      Kedves Anna ! Már az is öröm, hogy rátaláltam erre a blogra, (amit nem is reméltem) de ha választ is kaphatnék a kérdésemre, az megtiszteltetés volna számomra.
      Ismeretlenül is köszönettel és tisztelettel:
      Vargóczky Judit
      Budaörs vargojudit@gmail.com

  1. Nagyon becsüllek mind azèrt amit strapàban vàlalsz. Csak igy tovàbb amig birod és baràtaidnak örömet
    szerzel. Köszönettel H. Agi

  2. Visszajelzés: HÁROM NAP A SZIVÁRVÁNYBAN (COLOMBIA IX.RÉSZ) | AnnaCsavar

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s