HÁROM NAP A SZIVÁRVÁNYBAN (COLOMBIA IX.RÉSZ)

Barátaim, világcsavargó-blogjaim olvasói, de fura ez…. Mindannyiuk világa –talán – örökre megváltozott most, a járvány miatt. Leginkább bezárult. És fenyegetővé vált. Dörömböl a változás…Tökéletesen új ez mindenkinek. Én teljes, önkéntes karanténba raktam magam, most már egy hete. Hát, ez senkinek se egyszerű… Közben ki -kinézek az ablakon: a majdnem-nyári napok után, kint kavarog a szélben a hó. Meg kell veszni.

Úgyhogy most, az otthonom bezártságából – immár van erre időm – törlesztek egy adósságot, amivel régen tartozom: viszem vissza magamat és persze titeket a világ végére, Colombiába. Pár hónapja jöttem haza onnan, egy öt hetes kalandozás után. Nyár óta, sorban raktam fel nektek a bolyongásomról szóló fejezeteket. De, mondom adós maradtam a colombiai csavargásom utolsó nagy epizódjával. Pláne, hogy hajmeresztő vidék, amiről most beszámolok, sose láthattatok hasonlót. Én se.

Egyébként: aki tudja, tudja: hetvenen felüli mami vagyok, sőt kétszeres nagymami, de – mivel  energiám ( a fene tudja, mitől) még mindig, mint a tenger -, rendszeresen útra kelek: fogom a hátizsákom, kalandozom a nagyvilág valamelyik tőlünk távol eső pontján, mégpedig egyedül, ti meg képes beszámolókat kaptok ezekről a kalandokról.

Az elmúlt évek alatt, sokan neveztetek írigylésre-méltóan bátor embernek. Hát…, nem tudom. Én csak azt csinálom, amire alapvető késztetésem van, talán születési rendellenesség ez, szóval nem kell különösen összeszedni hozzá bátorságot. Mondjuk azt, kis túlzással, kalandornak születtem.

20180419_172834

Hol is hagytuk utoljára abba? Igen, a La Guajira nevű sivatagnál. Fent a csudában, Észak-kelet Colombiában, Venezuela alatt. https://annacsavar.com/2020/01/18/a-sivatagok-sivataga-la-guajira-colombia-viii-resz/

Már itthon, a tervezésnél láttam és tudtam, hogy nekem el kell jutnom valahogy a mesebeli folyóhoz, a Cano Christales-hez. (Kristály folyó) Sokan  a világ legszebb folyójának tartják. Abszolut jogosan. Mesebeli, szürreális, mert – képzeljétek csak – sárgán, pirosan, lilán, pirosan zubog benne a víz, mintha folyékony szivárvány lenne. Legalább öt harsogó színben.

xx01-600x400

x3

Csábító, nem? Csak az a bibi, hogy az ország ( ami óriási nagy) nagyon déli pontján fekszik, kiesik, csak repülővel érdemes megközelíteni, én meg már előre láttam, hogy e tervezett kirándulást közvetlen megelőzően, onnan vagy kétezer kilométerre  fogok éppen tartózkodni, mármint Colombián belül. Éppen ezért bölcsnek láttam egy kicsit előre megszervezni a kalandot. Ami általában nem a szokásom, mert jobban szeretem a spontán csavargást.

Befizettem, hát, magam egy folyékony- szivárványos , három napos csomagtúrára, egy,  a netről kinézett helyi, colombiai utazásszervezőnél. Még itthonról. Konkrét dátumra, mondom, az utazásom legvégére szántam ezt a koronát. (Jaj, bocs!!!)

Ezek a túrák Bogotából indulnak, kábé egy órás repülőút déli irányba. Na ja, de akkor én hogy vergődjek le Bogotáig, ha egyszer onnan is marha távol vagyok? Nyilván egy másik repülővel.  Azt fundáltam ki magamnak, hogy az utolsó pillanatig kihasználom az időt fent, a karibi szakaszon, aztán meg éjjel tizenegykor, a legkésőbbi géppel repülök le Santa Martaból Bogotába. Ez egy  másfél órás az repülőút. Oké. Ott meg,  gondoltam, ki se moccanok majd a reptérről, átlézengem ott valahogy az éjszakát a cuccaimmal együtt, talán aludni is lehet valahogy egy kicsit, hajnali ötkor meg át-transzferezek egy másik terminálra, ahol a kis charter-gépünk, a csoporttal együtt indul,  a színesfolyó-csoda irányába.

Logisztika-logisztika!! Amúgy nem az erősségem, ezért egy kicsit büszke voltam magamra.

Végül ez így is lett, kivéve az alvászatot. Az  egy percre se történt meg azon a rémes, éjszakai reptéren. Nem volt hol. Egyik műbőr székből a másikba tettem a fenekem, sok órán át. Annyi baj legyen! Abszolut megszokható, hogy, a csavargások során, átmenetileg, az ember teljesen kikerül a komfort-zónájából. A frász akkor jött rám, amikor valami misztikus hangár-félében, ahol egymás mellett parkoltak ezek a csöpp, 1-2 motoros charter játék-repülők ( az egyik a miénk, huuu!), megláttam a pilótánkat. A propellert (vagy mi is az?) pörgette éppen, a géptest mellett álldigálva, még fel se kellett ágaskodnia hozzá, tényleg mintha csak egy játékszerrel szórakozna. Próbálta kézzel (!!) forgatni, tesztelte, hogy – izé – nem rozsdás-e, pörög-e majd rendesen, ha kell.

Mindössze hét sornyi ülés, benne, kalandra készen, egy meglehetősen aggódó kis, tizenegy fős embercsoport.

Iszonyatosakat liftezünk a levegőben, dobálnak minket az áramlatok föl és le, ilyet még nem éltem meg. De aztán egy jó óra múlva landoltunk La Macarena tartományban, egy semmilyen kis faluban, a semmi közepén, a túránk kiinduló-pontján.

És ezt kapjátok össze: játékrepcsi leszáll, magában a faluban. Szinte a házak között. Nincs itt semmiféle reptér, csak egy 2-3 focipályányi üres telek, erre a célra. Húsz lépés séta a gépünktől és máris egy rendes, helyi kávézóban fogyasztjuk a reggelinket, ahol láthatólag a helybéliek is kávéznak, esznek, hiszen mondom, a falu közepén vagyunk.

20190715_204848

A képen talán nem is látszik, milyen pici a gép. De az igen, hogy a propellert játszva elérheti a maestro. Én mutogatok és aggódom.

Egy másik világba csöppentünk.

Három-négy éve még a madár se járhatott La Macarénában. Rendes reptere meg sose létezett, mert a folyón, vagy szárazföldön jutott el oda, akinek nagyon muszáj volt. De mindenki kerülte, aki tehette. Colombia egyik legveszélyesebb terepén vagyunk, ami teljes FARC kontroll alatt állt sokáig és ahol ezek a gerillák halomban és gondolkozás nélkül gyilkoltak. Mezőgazdasági régió, sok derék farmerrel. Tehát az életveszély és a személyes veszteségek örökös emléke kísérti, turizmus talán csak mostanában kezd kicsit feléledni. Amúgy, csak az esős évszakban, július-október között érdemes ide látogatni, mert csak ilyenkor villantja magát ilyen színesen a folyó. Máskor semmi. Külföldi látogatók még most is csak elvétve akadnak ( elég nagy műsorszám vagyok), főleg belföldi turisták szivárognak el a vidékre. A mi csoportunk is csupa colombiaiból áll. Már aki, közülük, megengedhette magának ezt a kirándulást. Mert meglehetősen drága. Pláne, ha egy egész család jön. Így a csoportunkban akad szociológus, író, üzletember, egyetemi tanár, nyugdíjas minisztériumi alkalmazott –csupa középosztály-beli ember, úgy látom.

Egy környékbeli farmon van a szállásunk. Korrekt szobák, nagy közös tér, ahol majd, három nap múlva, egy fergeteges-fergeteges latin bulival, barátokként, címeket cserélve, ölelkezve, együtt énekelve és táncolva búcsúzunk el egymástól. De most előre szaladtam.

Egyik nap, korareggel, csónakokba ülünk és komótosan végighajókázunk a Guayabero folyó egy szakaszán. A part-menti fákon majmok, lent lusta aligátorok, teknősök. Idővel párás meleg lep be minket, szinte gőzölög a víz.

20190713_151322

Készítik nekünk elő a csónakokat

Aztán kikötünk egy tanya mellett. Finom helybéli falatok, majd komoly ebéd: faszénen sült hússzeletek illatoznak a tányérokon. Pancsolás a természet közepén, kristálytiszta természetes medence-képződményekben. Sziklalyukakban is. Ilyen-félékben:

20190712_231057

20190712_231312

A lábfejed az ujjaid összes, pici hajlatáig lelátni a vízben.

20190712_232507

A kalauzaid: csupa helybéli farmer. Akik profi kiképzést kaptak idegenvezetésből. Persze, ők csak spanyolul beszélnek. Mesélik, azelőtt meg se mertek volna mukkanni ennyi ember előtt, nem szoktak ők ilyesmihez hozzá, máshoz értenek. Kézfejük vörös, bőrük cserzett. „ Mi parasztok vagyunk, tetszik tudni? ” – mondta egyikük Egyébként, csupán a szezonban csinálják ezt az idegenvezetősdit, akkor mutogatják a vidéküket, mert ma is termesztéssel foglalkoznak. Iszonyúan elkötelezett emberek. Azt vallják, nagyon tudatosan, hogy ezt az érintetlen szépséget még az ükunokáknak is látniuk kell majd. A Nemzeti Parkba naponta csak korlátozott számú embert engednek be, külön fizetős engedéllyel, de azok se hozhatnak magukkal kemikáliákat, napolajat, műanyag-palackos vizet, semmi hasonlót…

Aztán egy elképesztő esős délután és tomboló-viharos éjszaka után eljön a Cano Christales, a szivárvány – színű folyó napja. Reggeltől délutánig lehettem együtt ezzel a csodával. Én most inkább képeket tennék ide, mert erre a látványra nincs szó.

x7

Homepage-pictures-3-1

x1

A vízben lévő ásványok adnak táptalajt a közülük-belőlük kinövő, nagyon speciális, kizárólag csak ezen a vidéken található növényeknek, amelyek , egyébként, színtelenek lennének. A napsütés az, amely előhívja belőlük a folyékony szivárványt. Ez a titka a világ legszebb folyójának.

20190714_173007

Mosom az arcom, hátha én is színes leszek, de nem.

És akkor most ezt nézzétek, egy video következik! Én csak hülyéskedni akartam, a szivárványos vízfolyam fölött állva, mozgattam a tagjaimat, mintha tudnék tajcsizni, egy colombiai utitárs pedig, suttyomban, lassított videofelvételt készített erről a jelenetről. És az egészből egy nagy mágia lett. Mintha igazi, mágikus erőm lenne, varázsló, sámán,  vagy micsoda lennék, félisten, és én magam, egyedül mozgatnám az egész színes zuhatagot. Tiszta őrület!

Bárcsak tényleg lenne hatalmunk, hogy megfordíthassuk vagy lelassíthassuk ezt az egész rohadt világunkat, ami most van! Karanténos üdvözlettel utazóknak és fotelkalandoroknak. Anna

HÁROM NAP A SZIVÁRVÁNYBAN (COLOMBIA IX.RÉSZ)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Kedves Anna, feltünt màr nekem, hogy CSENDBEN vagy és akkor ma reggel jöttél ezzel az izgalmas beszà-
    moloval, ami engem is megfogott. Csodàllak és 86 évemmel csak azt kivànom Neked, hogy “csak igy tovabb”.
    Agi Lu.-böl

Hozzászólás a(z) laszlo bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s